Főmenü
Belépés



02
Image Detail
Címlap

A hétvégén augusztus 14 -én Balassagyarmaton vettünk részt egy CAC kiállításon. Tulajdonképpen az volt az első kiállításunk ebben az évben. Ami tekintve, hogy augusztus van, nem túl nagy aktivitást jelent. Összesen hat uszkár volt nevezve. A bíró Bánhidi Pálné volt. Aki megadta a kit1, CAC és HFGY címeket is. De igazán annak örültem, hogy a Díva bátran határzottan ment. Szépen mutatta magát és nyoma sem volt  a korábbi félelmeinek. Ezután már bátrabban mennék vele  a kiállításokra, mert teljesen levetkőzte a félelmét. Jó élményekkel tértünk haza.

Itt pedig a kiállításról készült képek nézhetők meg.

Módosítás: (2011. augusztus 16. kedd, 18:11)

 

Jó napot kívánok.


2010 május 9-én Salgótarjánban CAC kiállításon vettünk részt. Az Arwennek még egy CAC kellett a MEOE Grandchampionhoz. Meg vittük a Hajnalt is. Szerencsére jó napos, bár felhőátvonulásokkal tarkított idő volt. A bíró szokatlan módon Miklós Levente volt. Nagyon korrekten bírált. Az összesen nevezett 6 uszkárt is. Az Arwennak minden címet kiadott. Így Kit1, CAC, HFGY lett. Ezzel megvan a Hungária Garandchampion címe. Vele be is fejezzük a kiállításokat. Csilla szép rövidre le is nyírta vasárnap a szőrét. Majd még elvisszük egy külföldi CACIB-ra is az Interchampionhoz. Mert hiába van meg neki a négy CACIB, sajnos csak két országból. De már csak jövőre.
Hajnal is megkapott minden címet. Pedig a bíró úr nagyon szigorú volt. Az öt agárból mely ugyanennyi osztályba volt nevezve csak a Champion szukának (Hajnal) és a Champion kannak adta ki a címet. Vagyis a Hajnal Kit1 és CAC lett. A Hfgy-t a kan vitte el. Ez is szép eredmény mert volt ott minősítetlen és "jót" kapott agár is.


Módosítás: (2010. december 05. vasárnap, 21:05)

 

Hello mindenki.

Régen hallattam magunkról ezen a blogon. Ez lehet, hogy jó is mert nem történt semmi különös dolog. De most, hogy eljött  a tavasz mi is elemntünk egy kiállításra. Budapesten a Népligetben volt az MKSZ évadnyitó kiállítása. Jó időben szokásos jó hangulatban zajlott  akiállítás. Csak a Dívát vittük magunkkal, mert többinek már nem kell semilyen cím. Szűcs Imréné bírónő ki is adott neki minden címet.
Ipoly-Széli Diva, kit1,CAC, Hfgy:
A képek meg itt vannak:

Módosítás: (2011. augusztus 09. kedd, 22:02)